Volt egyszer valahol a távol Afrikában egy poros karavánút, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók. E

gy napon, török kereskedők szállítottak rózsatöveket, de váratlanul homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak, szétszórva értékes terhüket. M

inden rózsatő elpusztult, kiszáradt a forró napon. C

sak egy kis gyönge tövecske sodródott a széllel, még végül elakadt egy oázis közelében. M

élyen belefúródott a homokba és mivel itt nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia. H

árom nap és három éjjel kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást, s a negyedik nap végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben.

Mohón szívta fel a nedvességet a talajból, szárai kiegyenesedtek, levelei kisimultak, és bimbója újra élénk, vörös színben pompázott. Pár nap múlva a bimbó kipattant és megszületett a sivatag első rózsája.  

Olyan volt, mint egy igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: ....fantasztikusan színes.... ....és csodálatosan illatos..... Így látta meg őt a skorpió. Még soha nem érzett ilyen vonzerőt.

Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót soha nem érzett, és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is, amihez hasonlót még soha nem látott. Ezért hát közelebb merészkedett. E

gészen közel.....

És a rózsa tövise megszúrta az orrát.

Megijedt és hátra ugrott.

-Miért bántasz? -kérdezte a rózsát. -

Én nem bántalak-felelte a rózsa. -

De megszúrtál a tüskéiddel! -

A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak, hanem, hogy megvédjem magam másoktól.

-Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek. -Köszönöm-mondta a rózsa. Gyere máskor is, olyan magányos vagyok.

Így aztán a kis skorpió mindennap meglátogatta a gyönyörű rózsát, és csodálattal nézett fel rá. 

Egy napon azonban, a rózsa levelei lehajoltak, s úgy tűnt, nagyon beteg. Amikor meglátta őt a kis skorpió, aggódva megkérdezte: -

Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek? .....É

s a rózsa így válaszolt: -Nem tudsz segíteni! Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a gyökereim.

A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elindult az oázis irányába.

A kúthoz érve szájába vett egy csepp vizet, és visszaszaladt a rózsához, és a tövéhez cseppentette. A

 rózsa bágyadtan hajtotta le a fejét és csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén. D

e a skorpió, most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött, egy újabb csepp vízzel, tette ezt tízszer, százszor, ezerszer..... É

s este, amikor lenyugodott a Nap, és felkelt a Hold, a rózsa újra felemelte fejét, és boldogan nyújtotta a telihold felé, s illatát széthordta a szél.

A kis skorpió végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál, de szeme ragyogott, ahogy felnézett rá.  

S ekkor a rózsa letekintett, s hálásan mondta: -

Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetek érted? -

-Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni a virágod illatát. D

e tudom, te nem tudsz hozzám lehajolni, én, pedig nem tudok felmászni, mert tüskéid agyonszúrnának.

A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott az összes tüske a száráról. Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a legkevesebb, amit megtehet a kis skorpiónak hálából.

És ekkor a kis skorpió összeszedte utolsó erejét, és felmászott a rózsa szárán, egészen addig, míg el nem érte a virágot.

Ekkor ollóival vigyázva átkarolta, fejét óvatosan bedugta a szirmok közé... S, mint szerelmes férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja, úgy szívta be a kis skorpió is, a rózsa bódító illatát.

Egészen beleszédült! Itt a magasban a tömény illat, a csillagok ragyogása, és a sivatag végtelensége megérintette lelkét. E

lmosolyodott, mert mostmár tudta, mi a boldogság. L

ábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant vissza a rózsa tövéhez. A hajnal első sugarai, már csak a kihűlt testét találták. S

 a rózsa szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivel megsiratta a kis skorpiót. N

éhány csepp a skorpióra csöppent, rózsaillattal borítva be testét. Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt, nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságban. A

z emberek sok-sok év múlva, találtak egy elhalt skorpiót a sivatagban.

Nem értetették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a skorpiót olyan hatalmas távolság választja el egymástól. Több ezer kilométer.... Nem tudták, és nem is tudhatták, hogy létezik egy magasabb rendű erő, mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol!